Rembrandt, eredeti nevén: Rembrandt Harmenszoon van Rijn 

 (Leiden, 1606. július 15. – Amszterdam, 1669. október 4.)

a világ egyik legismertebb festője, az egyik legjelentősebb 17. századi holland művész.

 

Hollandiában, Leydenben született. Jacob Swanenburgh műhelyében kezdett festeni. 1623-ban Amsterdamba ment, ahol Pieter Lastman keze alá került. Önálló műhelyét először Leydenben nyitotta meg, 1631-ben visszatért Amsterdamba, ahonnan többet nem is mozdult ki. Kétszer nősült, de mindkét felesége meghalt. Élete utolsó éveit egyedül töltötte, nagy nyomorban.

Mint arcképfestő szerzett magának először elismerést. A Tulp doktor anatómiájának sikerét több megbízás követte.

 

Arcképfestészetének főműve az Éjjeli őrjárat.

 

Vallásos tárgyú képeket is festett, mind ószövetségi, mind újszövetségi témákat feldolgozott. A képeket minden illuzionista külsőségtől mentesen, mint történelmi vagy mint életképeket fogott fel és valósított meg.

 

A mitológiát is tárgykörébe vonta ugyanolyan tárgyilagossággal mint vallásos képeit.

 

Festészetét úgy jellemezhetjük, hogy ifjúkorának részletező, tapogató, külsőségekben is realista stílusától töretlen és állandóan felfelé ívelő vonalban haladt, a részletek nélküli nagyban való látás és megjelenítés, a színek és a fény külön és egymásra vonatkoztatott gazdag buzgása felé. Kevés színnel nagyon színes tudott lenni, a fénnyel pedig alakotott és jellemet épített.

 

Kivonja a képet a közvetlen érzékelés köréből, mellőz minden olyan mozzanatot, amely a tapintóérzék empirikus tapasztalataira apellál, némelykor az ívelő formát egyenes vonalakkal egészen laposan ábrázolja, anélkül, hogy a forma, a kép egészében laposan hatna.

 

Ez a stílus nem lép fel nála azonnal.

 

A Fürdőző Diana még viszonylag plasztikus stílusban készült, hangsúlyt ad a részletformáknak.

 

Késői női aktábrázolásoknál nagyvonalúbb formakezeléssel s már nem csak lapos vonalvezetéssel találkozunk.

A korai képeken az alak erősen kiemelkedik, a késői kompozíciókon ellenben valósággal beleágyazódik a téralkotó tónusok egészébe.

 

Amikor fiatal volt, akkor még a koldus rongyaiban látta a festői szépséget, és a fejek közül a barázdákkal szántott aggastyánarcok foglalkoztatták. Romos falakat fest, törött lépcsőt, átlósan felépített kompozíciókat, erőteljes fényhatásokat és általában a sokféleség vibrálását. Később azonban fokozatosan eltűnnek ezek a pittoreszk elemek és ugyanilyen mértékben tért nyer képein az igazi festőiség.